! 
Titella:
ÚT AZ EGYENSÚLY FELÉ 1.rész
Tudom, hogy nehezen elképzelhető, de ne akarj mindenkinek megfelelni!
Nehéz, hiszen egy bizonyos korosztályon felül, a velünk született megfelelési kényszert még inkább belénk nevelték, ahelyett, hogy megtanították volna, hogyan szabaduljunk meg tőle, hogy kiegyensúlyozott, autonóm személyiség válhasson belőlünk
( …bármit teszel, még, ha aranyat izzadsz is, lesz, akinek nem tetszik…! Ennek ellenére hosszú évekig nyomorítjuk magunkat, azzal, hogy mások elvárásai szerint élünk…)
Most biztos azt mondod, hogy: ’ezt én is tudom, ez nem újdonság!’
Nem is akarlak alábecsülni, számomra is nyilvánvaló, hogy mindenki
nagyjából „mindent tud”! Ebben van a csapda.
Minden tudás, információ, mindenki számára elérhető, ami nagyon jó dolog, csakhogy mi, túl sok mindenbe „belekóstolunk”, a teljes tudás megszerzése helyett, csak felszínesen érintjük, és a lényegét nem is értjük. (Meggyőződésem, hogy vonatkozik ez mindenféle tudományágra is, de én most, csak is az empirikus ismeretek keretein belül elmélkedem.)
Az „instant bölcsesség” ömlesztve árad mindenkire. Persze, aki jól megvan a maga kis világában a jól bevált sablonjaival, azt nem igazán foglalkoztatja más, mint a napi rutin, és a pillanatnyi szükségletek kielégítése. Neki ez a dolga, épp így van egyensúlyban. Vannak azonban, akik úgy érzik, hogy az életüket magasabb tudatszinten kellene élniük. Az útkeresők. Csakhogy a felszínes, zavaros „tudás”, a hangzatos frázisok, a mások életének igazságai, félmegoldásokhoz, önértékelési zavarokhoz vezetnek. Megtévesztenek, összezavarnak, és nem is érted, miért nem sikerül aszerint élned, amiről azt hiszed:
„ezt én is tudom, ez nem újdonság”!
De a titok, nem is ez a mondat, hogy „ne akarj mindenkinek megfelelni”!
Hanem a miért, és a hogyan.
A miért egyszerű:
„Ha az embereknek nem tetszik, hogy így vagy úgy élsz, másképpen, mint ahogy ők szeretnék, elképzelik, vagy másképpen, mint ahogy egyszer, valamilyen kényszerűség vagy félreértés parancsára megfogadtad nekik: ne bánjad. Nem az embereknek élsz.” Márai Sándor
A hogyannál vesztünk csatát!
1. Először is önismeretre kell szert tenned. Mert - bár úgy gondoljuk, tudjuk kik vagyunk, - az egónk, a saját érdekeinek megfelelő önképpel téveszt meg minket. A felszínesség, az előítéletek, a birtoklási vágy, a hiúság és a türelemhiány akadályozza leginkább, önmagunk valódi felfedezését.(…és a környezetünk valódi ismeretét is, de erről majd később!)
A sok ezo-pszicho irodalom, a divat-spiritualizmus, és a bulvármédia jól hangzó kliséi pedig megtéveszthetnek, és elhitethetik velünk, hogy sajátmunka nélkül, készen kapható az önmegismerés, a megvilágosodás, és a bölcs, letisztult élet. Amíg magad sem tudod milyen is vagy, és mit is akarsz, addig, például a tv-ből mondják meg neked, ki vagy és mit is kell akarnod!
A valódi önismeret velejárója, a tudatosság, és a létezés törvényszerűségeinek reális felismerése. Bár hosszú az út, de mindig az első lépéssel kezdődik. Ezért fontos, hogy
ésszerű elvárásokkal indulj el. Ha ma teszed meg az első lépést, ne várd, hogy holnapra
már olyan lesz az életed, mint annak, aki 20-30 éve jár ezen az úton.
2. Másodszor, tudomásul kell venned, hogy mindent összefüggéseiben kell látni, és megközelíteni. Soha nem lehet egy élet folytonosságából, összefüggéseiből kiemelni, és módosítani egy momentumot anélkül, hogy maga az egész ne változna meg. A legapróbb,
és leghelyesebbnek ítélt változtatás, ugyanannyi veszteséggel is jár, mint amennyi nyereséggel. Az önismeret segít abban, hogy meghatározd, hogy a változások pozitív hozadéka mellett, mennyi veszteséget tudsz vállalni, személyiségfejlődésed jelen szakaszában.
// Ha ezt figyelmen kívül hagyod, belőled is csupán egy elmagányosodott, vagy irritáló gőgös, zavaros fejű ripacs lehet, aki nagy mellénnyel hirdeti, hogy ő mennyire ezoterikus,
és haladó világnézetű, miközben boldogtalan, és dühös, hogy nem érti meg senki. Fennen hirdeti, szabadságát mások elvárásaitól, véleményétől, miközben belerokkan, ha van akinek nem tetszik sem ő, sem amit csinál. Emellett - kompenzálva a keserűségét - elkezd szeretetet követelni, egyre ítélkezőbbé válni, egyre nagyobb elvárásokat támasztani, feltételeket szabni a környezete számára, és ezzel egyidejűleg visszasüllyedni a saját fejlődésének legalacsonyabb tudatszintjeihez: a - „lesz…om ki mit mond rólam, nekem senki nem parancsol…-hoz! //
Hiszen, ha tudod, hogy a magabiztosságod nagyban függ a külső visszajelzésektől, dönteni se tudsz önállóan, vagy nagyon fontos az emberek jó véleménye és a siker, az elismerés,
vagy ha azt hiszed, nem szeretnek az emberek, ha csalódást okozol valakinek, akkor még nincs itt az ideje, hogy hirtelen leválj erről a csatornáról, amiből az enrgiáidat meríted.
(Szerencsés esetben előbb kezdesz függetlenedni, még mielőtt úgy éreznéd, ezer felé szakítanak a különböző elvárások, és már nem adnak, inkább leszívják az energiáidat!)
Először rá kell jönnöd, honnan, és hogyan juthatsz más egyéb módon életerőhöz, az önértékelésed kiegyensúlyozásához, és akkor természetes lesz számodra is,
hogy vannak, akiknek nem tetszel, és nem felel meg amit csinálsz, kritizálnak,
és ítélkeznek.
Hogy ezt már most is jól tudod…? Nem kétlem. Sajnos tudni valamit teljesen hiábavaló,
ha nem építjük be a mindennapok gyakorlatába, és nem válik lényünk részévé!
Mert amíg csak hirdetjük, hogy nincs megfelelési kényszerünk, de bármit megteszünk, hogy „mindenki szeressen”, addig nem lehetünk képesek megélni saját életfeladatunkat, mindig csak másokéhoz asszisztálunk.
Némi önismeret megszerzése után világossá válik, hogy a szeretet amire vágyunk, tulajdonképpen nem a negédes hízelgés, a kétes elismerés, a hangzatos szavak mindazoktól
akiknek a kedvére teszünk. A szeretet maga az elfogadás. Tehát vállald önmagad minden hibáddal, esendőségeddel együtt! Éld a képességeid, és igényeid szerinti életedet, hisz aki szeret, az elfogadja, és nem akar korlátozni, sem megváltoztatni.
3. A harmadik fontos dolog, hogy tudatosuljon benned, hogy ez a te szellemi fejlődésed része.
A megfelelési kényszer természetes emberi tulajdonság, amit nem letagadni kell, hanem
fokozatosan leszokni róla. És itt hangsúlyozom a kényszeres részét a dolognak!!!
Hiszen önismertre is úgy tehetünk szert, hogy gyerekkorunktól kezdve figyelünk a
környezetünk visszajelzéseire velünk kapcsolatban. A külvilág tükröt tart elénk, nekünk
kell a reális önképért megdolgozni úgy hogy saját megtapasztalásainkat, a viszonyunkat a világgal, hibáinkat, és erősségeinket, és a tanult tudásunkat integráljuk a személyiségünkben
mindazzal a képpel, amilyennek mások látnak minket. Kell hozzá idő, és jó adag elfogulatlanság, hogy felépítsük az egyensúlyt, a „ki nem sz..ja le mások véleményét” hozzáállás, és az érett, felelős viselkedés között, amikor nem a megfelelni akarás,
hanem a meggyőződés a cselekedeteink mozgatórugója. És bizony annak tudomásul vétele, hogy a legönállóbb, legfüggetlenebb ember is alkalmazkodik a környezetéhez.
A megfelelési kényszer megszünése nem azonos a korlátok nélküli, szabados, mindenkin átgázoló életmóddal.
Még egy remetének is alkalmazkodnia kell teszem azt a természet rendjéhez, egy összetett társadalomban élő embernek pedig kétségtelenül alkalmazkodnia kell az adott társadalom bizonyos szabályaihoz.
Nyilván vannak érett fiatalok is, de valódi önismeretre szert tenni, elég hosszú tanulási folyamat, valamint sok, különféle élethelyzet megtapasztalásának eredménye. Ezzel egyidejűleg éretté válik az ember arra, hogy a függetlenségét, és szabad döntéseit ne mások
kárára, bosszúságára használja, és a kényszeres megfelelni akarás megszűnésével, végre
felelősséget merjen vállalni önmagáért!
Összefoglalva:
miután bármit csinálsz, jót vagy rosszat, bárhogy élsz, és bárhogy nézel ki,
lesznek, akiknek tetszik, és lesznek, akik leszólnak, elítélnek, sőt, ha szárnyaid nőnének, és dicsfény övezne, nagyon sokan akkor is beléd kötnének, mocskolódnának. Nem létezik,
ebben a sokszínű, különféle mentalitású emberek alkotta társadalomban, hogy valami mindenkinek egyformán megfelel, egyformán tetszik. Nem feltétlenül azért, mert te rosszul csinálsz valamit, csak másképp, mint ahogy azok csinálnák, akik folyton megítélnek, kritizálnak.(Vagy pedig jobban, mint ők!) Nagyon sok oka van annak, hogy valaki mindig mindenkiben megtalálja a kivetnivalót, és jogosnak érzi, hogy hangot is adjon neki, de ez egy külön fejezetet érdemelne. Egy okot azonban fontos kiemelni, nevezetesen azt, hogy ő maga is megfelelési kényszerben szenved, és saját bizonytalansága enyhítése érdekében, ítélkezik mások felett.
Tehát, a megfelelési kényszert, saját módszereidet kidolgozva le kell fejteni magadról életed egyensúlya érdekében. Emellett azonban hidd el azt is, hogy ha kényszer nélkül szeretteinknek, barátainknak, bárkinek - saját döntésünk alapján, minden erőlködés nélkül - még is meg szeretnénk felelni, anélkül, hogy ezt ők elvárnák tőlünk, az nem korlátozza személyiségünk függetlenségét.
A hangsúly mindig a saját döntésen,
és a kényszer- és elvárásnélküliségen van!!
FEL
2.rész
2011
